Mibót már kislány korától semmi más nem érdekelte, csak a halak. Halakat rajzolt, halakat nézett a tengerben és az akváriumban, halakat evett, még az iskolaújságot is halakkal rajzolta tele. De vajon felnőttként lehet-e így élni?
Nagyon szoktam szeretni Okita Shuichi filmjeit (Nankyoku Ryorinin, The Woodsman and the Rain, A Story of Yonosuke, The Artist's Habitat) és nincs ez másképp az új rendezésével sem. Igaz ugyan, hogy kissé nehezen indul be és eleinte nem igazán érti az ember, hogy miről is van itt szó, de aztán ahogy halad előre a történet, úgy lesz egyre érdekesebb, szórakoztatóbb és persze meghatóbb. A legfőbb érdekessége, hogy az eredeti mű szerzője, Sakana-kun egyrészt feltűnik egy nem kicsit fura szerepben, illetőleg az, hogy az eredeti műben Mibou fiú, a filmváltozatban viszont Non révén lány lesz belőle, még egy kis csavart hozzáadva az egészhez. A sztori savát-borsát persze a kissé magának való, a többiektől eléggé eltérő főhős adja, akivel még a sulit terrorizáló galerik se nagyon tudnak mit kezdeni (a galeri néhány tagjának későbbi életútját is látjuk a történetben), illetve a legváratlanabb pillanatokban és élethelyzetekben felbukkanó ismerősök sem tudják kizökkenteni. Ezen szálak némelyike már kissé túlhúzott, de mégis, jellegzetesen japános módon pont beleillenek a történetbe. Szóval szerettem ezt a filmet is, jó kis feelgood dramedy mese.
Utolsó kommentek