Yamamoto Hatao és a háború legvégén Harbinban, valamint Mandzsúriában ragadt japán katonák története, akik rosszkor voltak rossz időben és eltölthettek néhány évet a gulágon.
Oly sok más filmhez hasonlóan ez is egy adaptáció, eredetileg Henmi Jun regényeként jelent meg, aztán ahogy az lenni szokott, lett belőle minden, tévésorozat, manga, na meg 2022-re mozifilmes változat. Ami biztos, hogy Kínában nem fogják bemutatni sosem, elvégre egy Harbinban mosolygó japán katona ott sosem lesz szalonképes. Ami biztos, hogy ettől a filmtől se fogja senki megszeretni az oroszokat, pláne nem a sztálini Szovjetuniót, amely valószínűleg nem csak a malenkij robotra fogott emberek százezreinek lehetett egy rettenet szar hely. A lágerek, a seggfej ruszki katonák, a rettenetes hideg, meg minden más ellenére is érdekes látni azt, ahogy ezek az emberek a lehetőségekhez képest mégis megpróbáltak élni, meg persze reménykedni. A film első fele az igazán izgalmas, úgy nagyjából a baseball meccsig, utána már javarészt a szenvedésen, meg persze a végén a mindenáron meghatásra törekvésen van a hangsúly, viszont ez utóbbi tökéletesen működik, mert nagyon ügyesen van összerakva. Szóval Zeze Takahisa ebben a filmjében is nagyot (értem ez alatt, hogy olyan filmes díjakra esélyes darabot) alkotott, amely kicsit nehezen nézhető, viszont egy (főleg idehaza) kevéssé ismert mellékszálát mutatja meg a történelemnek, már ezért önmagában érdemes megnézni.
Utolsó kommentek