A börtönből frissen szabadult férfi valahol Toyamában, egy tengerparti rákfeldolgozó üzemben kap munkát, illetve a közeli Mukolitta "lakóparkban" lakást. Persze óhatatlanul találkozik a többi ott lakóval is.
Kedvenc rendezőim egyike, Ogigami Naoko ezúttal a könnyedebb filmek helyett (Barber Yoshino, Kamome Diner, Megane) a fajsúlyosabb, mélázósabb, merengősebb témákra fókuszált, kicsit (nagyon) Obayashi Nobuhiko késői munkáihoz (lásd Seven Weeks, Labyrinth of Cinema) hasonló módon. A sztori szereplői egytől-egyig a társadalom perifériáján tengődnek, hányatott múltúak és a főszereplő ráadásul még elítélt is volt, az elítéltek későbbi sorsa pedig mostanában egész sok filmet megihletett (lásd Zenkamono, Under the Open Sky, de még a Goodbye Cruel Worldben is megjelenik egy kicsit). Ez még hagyján, mert ahogy Obayashi mesternél is óhatatlanul előjött az élet és halál dolgairól merengés, úgy itt most Ogigami Naoko is bemutatja a saját értelmezését és dilemmáit, avagy mitől számít értékesnek, vagy értéktelennek egy élet. A végén a menet pedig egy az egyben idézi a Seven Weeks hipnotikus menetelését, ennek megfelelően pedig imádtam az egészet. Nagyon jó film tehát, még úgy is, hogy Ogigami Naokótól talán könnyedebb hangvételre számít a néző, bár tény, hogy a kevés poén ebben is nagyot üt.
Utolsó kommentek