A háború után egy pokoli házasságban élő asszony elcsábul és a szerető útmutatása alapján a férj elhalálozik. A gond csak az, hogy a szerető amúgy egy nárcisztikus állat, így pedig mindenki egyre lejjebb süllyed és egy idő után már Bao sem segíthet.
Ezt a filmet megtörtént események ihlették, mégpedig a háború után első női halálraítélt története. A stáb már eleve Yoshinaga Sayurit szerette volna megnyerni főszereplőnek, ami úgy 3 évnyi rábeszélés után sikerült és ha minden igaz, akkor a dívának mindmáig ez az egyetlen "piszkos" szerepe, amelybe nem csak a gyilkosságok, hanem némi (beteg) erotikus szál is bele lett szőve, főleg ez utóbbi annak idején elég nagy vihart is kavart. Ahogy az lenni szokott, egy ilyen film egész sok díjat is bezsebelt, a kritikák rajongtak érte és nem véletlenül, mert elég jól mutatja be, hogy ott a háború után mennyire embertelen volt nőnek lenni, illetve mennyire ki volt szolgáltatva egy nő a férfiak baromságainak. Főleg emiatt kissé nehezen nézhető a film (Miura Tomokazu szintén ritkán látható ennyire szemét és tapló figuraként, de rajta kívül is kábé az összes férfi szereplő tárgyiasítja a nőket), ellenben a gyönyörű helyszínek (a Nasu-onsen környéke) és főleg a fantasztikus vasútvonal (az elején még a C11 227-es gőzös is feltűnik!) bőven kárpótolja a nézőt. Szóval ez egy érdekes, elgondolkodtató, egyben elég kemény film, amely nehezen nézhető, de megéri a rászánt időt!
Utolsó kommentek