A fiatalokat sújtó munkanélküliség következtében egy családi problémáktól sem mentes srác éppen írónak készül, unalmas napjainak egyikén pedig belebotlik egy lányba, akivel együtt töltötték a gyerekkorukat. Minden szépnek és jónak tűnik, ám a lány elutazik Afrikába, majd amikor visszatér, minden megváltozik.
Lee Chang-dong filmje viszonylag hamar olyan érzetet kelt, mintha egy jó kis japán drámát néznék a 2000-es évekből. Aztán hamar rájöttem arra is, hogy miért, hiszen egy Murakami Haruki novellából adaptálták. Szinte szótlan hősünk körül szakadatlanul zajlanak az események, nem feltétlenül úgy, ahogy szeretné, a feszültség pedig egyre csak növekszik. További hatalmas erénye a sztorinak, hogy teljesen kiszámíthatatlan, a néző folyton érzi, hogy valami történni fog, de hogy mi, azt sosem lehet előre tudni. A koreai filmeknél alapnak számító dolgok (nagyon jól el van találva a minimalista zenei aláfestés, az operatőri munka elsőosztályú, stb.) mellett még az olyan apróságokra is odafigyeltek, mint a totál lepukkadt kisteherautó, ami velőtrázóan hétköznapi és sokkal életszagúbb lesz tőle az egész történet. Külön poén, hogy a párbeszédeknél sokszor úgy lehet érezni, hogy ha a "koreai" helyére a "magyar" jelzőt tennénk be, akkor is teljesen hiteles lenne az egész. Nehéz rászánni a 150 percet, de megéri, az biztos!
Utolsó kommentek