1947-ben rendezték meg a háború utáni első nemzetközi maratont Bostonban és erre az eseményre az 1936-os Berlini Olimpia koreai érmesei (Sohn Kee-chung és Nam Sung-yong) is szeretnének eljutni, akár edzőként is, elvégre úgy tűnik, hogy akad egy fiatal tehetség, bizonyos Suh Yun-bok. Boston azonban messze van.
Alapból nem szeretem a sportfilmeket, mert valahogy sosem tudnak olyan jók és izgalmasak lenni, mint a sportesemények maguk, elsősorban talán a teljesen máshogy felépített drámaiság miatt. Viszont ebben a sztoriban nem csak az a jó, hogy valóban megtörtént eseményeken alapul, hanem az is, hogy hiába a sport van a középpontban, a zűrzavaros időszak, a politikai marháskodások, a nemzetközi kapcsolatok, meg a nagyon nagy kulturális különbségek bemutatása révén nagyon szórakoztató. Rengeteg új ismeretet ad át (és ezek közül a legkevesebb kapcsolatos a futással), gyönyörűen mutatja be, hogy miért is volt ez akkora esemény mind Korea, mind a résztvevő hosszútávfutók számára, na meg egy kis bepillantást is enged a 40-es évek második felének koreai hétköznapjaiba. Az, hogy itt-ott nagyon látszik, hogy a korabeli helyszíneket valami díszletvárosban, vagy éppen digitálisan alkották meg, nem von le igazából semmit sem az élvezeti értékéből. Nagyon szerettem, eddig messze ez a legjobb 2023-as koreai film, amit láttam.
Utolsó kommentek