Mindenféle rusnya, de kissé egy kaptafára készülő szörnyek lepik el Japánt, a védekezés ellenük pedig lehetetlennek látszik, egészen addig, amíg egy óriás humanoid el nem kezd segíteni. Innentől pedig még bonyolultabbá válik a helyzet, ráadásul még a földönkívüliek is kavarni kezdenek.
A Shin Godzilla stábja szép kis rebootot hozott össze a 60-as évek legendás tokusatsu tévésorozatából, az Ultramanból és ahogy annak lennie kell, a film tele van kikacsintásokkal mind a Shin Godzillára, mind hozza azt a jellegzetesen 60-as évek hangulatot, ami a gumiruhás terepasztalrombolós csodák fénykorát jellemezte. Jópofák az apró viccesnek szánt dolgok (az egyik karakter oroszul beszél, a csapat neve (SSSP) pedig szintén áthallás), a CG annyira rajzfilmszerű, hogy simán hozza a régi terepasztalos hangulatot, mert egy pillanatig sem lehet elhinni, hogy valódi, amit látunk, ellenben a rajzfilmszerű megvalósítás a sok sugárnyalábbal, meg fényjátékkal nagyon szép, míg a B2 Spiritek egyértelmű utalások Godzillára. Az agyzsibbasztó sci-fi a földönkívüliekkel szintén eléggé old school hatást kelt, a lezárás pszichedelikusan színes képei pedig nem is emlékeztethetnék a nézőt ennél jobban a 60-as évekre. Szóval tetszett, méltó párja a Shin Godzillának, bár nyilvánvaló okokból nem olyan mély és elgondolkodtató (a politikai szál messze nem olyan erős) és itt nincs olyan főgonosz, akitől lehetne parázni. De mint modern tokusatsu marha jó és ilyen filmek még jöhetnek (igen, rád nézek What to do with the Dead Kaiju)!
Utolsó kommentek