Ez az a film, amihez nem kell leírni a sztorit, de azért legyen itt annyi, hogy a Tokiói-Öbölben történik egy robbanás, amit eleinte természeti katasztrófának gondolnak, de hamarosan feltűnik mindenki kedvence. Persze felveszik ellene a harcot, közben pedig kapunk egy jó kis politikai szatírát is.

Már jó rég volt 2004, amikor Kitamura Ryuhei megrendezte a maga módján zseniális Godzilla: Final Wars-t, nem véletlen tehát, hogy mindenki nagyon várta az új filmet, amikor elkezdtek róla az első pletykák keringeni (az amerikai Godzillát inkább hagyjuk). A Toho ezúttal is mindent beleadott a legendás projekt felfrissítésébe, hiszen a filmet az anime (és sok más egyéb) guru Anno Hideaki jegyzi, mellette pedig a (felemás) CG trükkökkel telezsúfolt Attack on Titant rendező Higuchi Shinji sertepertélt, mellettük pedig ismert színészek egész sora tűnik fel itt-ott, ha csak néhány percre is. A sztori abból a szempontból tökéletes, hogy egyszerre idézi meg és emel kalapot az 54-es eredeti előtt, egyszerre ad friss hátteret a szörnynek és illeszti be a történetet a modern kor keretei közé (nem véletlenek a 3/11-es áthallások). A politikai játszmák lehet, hogy nem mindenkinek fognak tetszeni, de pont elég szórakoztatóak és csavarosak ahhoz, hogy lekössék a figyelmet, hiszen van bel- és külpolitika bőven, utóbbi főleg az amerikaiak szerepvállalása miatt igazán hangsúlyos. A lényeg persze maga Godzilla, "aki" szépen fejlődik a 2 óra során, az effektmágus rendezőpáros pedig kompromisszumok nélkül éli ki magát a robbanások, robbantások és a szörny "tradicionális" nukleáris sugarainak bemutatásával. Néhány helyen érződik, hogy túlzásba vitték a CG-t, főleg a "valós" tárgyak esetében (pl. súlytalan autók repkednek a szörny lépteinél, vagy a vonatok fura fizika szerint siklanak ki, stb.), Godzilla viszont tökéletes, marha jól néz ki! Az is, ahogy vadásznak rá, az is, ahogy az amerikai bombázók bánnak vele és az is, ahogy beveti a "halálsugarat". Egyéb téren is jól vizsgázik a látvány, az operatőrök sportot űznek abból, hogy minél meghökkentőbb kameraszögeket alkalmazzanak (pl. tolnak egy széket, amin ott a kamera, vagy éppen a papírok alól sandítunk ki, stb.), amikor pedig felcsendül a legendás filmzene, garantált a vigyor az arcon. Imádtam, nincs ezen mit ragozni!