Egy fiatal srác összeveszik a családdal és lelép otthonról, nem sokkal később pedig egy kisvárosban köt ki Tokushima prefektúrában. Miközben sertepertél, hirtelen már egy egykoron szebb napokat látott mozi alkalmazottjaként találja magát.
1996-ban Atsumi Kiyoshi elhunyt, így Yamada Yoji Tora-san sorozata is véget ért. Yamada mester pedig próbált valami újjal előrukkolni, ám a The Rainbow Seeker inkább lett egyfajta best of válogatás tőle, mintsem egy igazi, vérbeli új film. A Final Take-hez hasonlóan itt is egy jó kis filmes történelmet kapunk a lepukkadt Odeon-za révén, bár ezúttal nem a filmesek, hanem a mozik üzemeltetői, meg persze a közönség szemszögéből bemutatva. Főszerepben a szintén a Yamada-művekhez köthető Tsuribaka Nisshi filmek sztárja, Nishida Toshiyuki, aki amúgy pár évvel korábban szintén alakított már filmest filmben (Location). A főszereplő figura és az ő sajátos helyzete, a Tora-sanból ismerős szereplők cameo jelenetei, a zenék, meg a hangulat pedig egyértelműen és szándékosan emlékeztetnek a legendás Tora-san sorozatra (a nyitó film konkrétan meg is elevenedik egy jelenet erejéig). Szóval a film tehát jó, főleg akkor, ha az ember egyrészt ismeri a moziban bemutatott filmeket, illetőleg akkor, ha ismeri Yamada mester munkásságát és persze Tora-sant. De még így is, a film közepe táján egy kicsit leül az egész és elkalandozik az ember róla, de aztán a vége felé ismét lenyűgöző. Nem ez tehát Yamada mester legjobbja, de megérte végignézni, ha másért nem is, de ahogy Nishida Toshiyuki énekel az esőben, az valóban zseniális.
Utolsó kommentek