Egy idősek ápolásával foglalkozó szervezet csendes hétköznapjait hirtelen beárnyékolja egy furcsa eset, az egyik ápolt házában ugyanis az ápolt holtteste mellett megtalálják a szervezet vezetőjének holttestét is. Az igazi rejtély azonban csak ez után kezdődik.
Ez a film is a japán drámák legszebb hagyományait követi, megspékelve némi nyomozós-thrilleres szálakkal. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is egy regény az alapja, az eredeti írás Hamanaki Aki nevéhez fűződik, akinek ez volt a második regénye az után, hogy a Rival című írásával elnyerte a Kadokawa év újonca díját. A film (és egyben valószínűleg a regény) legnagyobb erénye az, hogy egy valós és ténylegesen húsba vágó társadalmi problémát boncolgat (idősgondozás), amelynek problémáinak bemutatásakor az olyan néző, akinek van csak egy kis tapasztalata is rokonok által ebben, az nem tud mást, csak hevesen bólogatni, hogy igen, igen, ilyen van. Szépen aprólékosan végigvezeti a nézőt a morális, anyagi és társadalmi problémákon ezzel kapcsolatban, bemutatva azok álláspontját is, akik sosem voltak érintettek a témában és el sem tudják képzelni az ezzel kapcsolatos nehézségeket. Szóval ez egy nagyon erős sztori, amely valós és kemény társadalmi problémát boncolgat, ez pedig már önmagában elég ahhoz, hogy emlékezetes maradjon. A remek színészi alakítások (főleg Nagasawa Masami és Matsuyama Kenichi) szintén hozzáadnak ehhez, egy drámánál pedig a lassú tempó sem feltétlenül zavaró. Az idei év egyik legjobb, ellenben kissé nehezen nézhető japán filmje, az biztos.
Utolsó kommentek