1969-ben járunk, amikor is a nagy szélsőbaloldali diáklázadások közepette Sendaiban a végzős gimnazista lányok is megalakítják a saját ellenálló csoportjukat, első körben a béna iskolai egyenruhákkal szemben. Az egyik hangadójuk Kyoko, aki az A Cappella nevű kávézóban hamarosan új barátokra talál.
Egy újabb érdekes regényadaptációhoz van szerencsénk, ráadásul ezúttal filmként is bezsebelt néhány díjat, tehát akár kicsit magasak is lehetnek az elvárások. Az időszak izgalmas, a 60-as évek végén fiatalnak lenni igencsak kalandos lehetett, persze nem cserélnék szüleim korosztályával. A kor bemutatása egész jó, főleg a film elején, amíg viszonylag nagy szerepet kap az aktivistáskodás, meg viszonylag sokat tartózkodnak nyílt helyeken a szereplők. A későbbiek során már inkább csak az jön át a korból, hogy marhára unatkoztak a fiatalok, túl sok terepük nem volt kiteljesedni. A Koike Mariko nevéhez fűződő történet (ő írta a Double Life-ot is) jó, kicsit olyan érzetet ad, mintha benne lenne az írónő saját élettapasztalata is, itt-ott egészen disturbing jelenetekkel színezve, viszont a film tempója túl lassú, emiatt többször is felrémlik a nézőben a Narratage, hogy hogyan is kell átvészelni a néha kifejezetten unalmasan elnyújtott részeket. Ettől függetlenül megérte megnézni, a felnőtté válásos szál nagyon jó, ahogy a főszereplő lány írogatja a naplóját, benne az épp átélt dolgokról alkotott következtetésekkel. A főszereplő négyes kapcsolatai itt-ott kifejezetten disturbing jelleget öltenek, ráadásul talán túlzottan is megbocsátóak egymással, én biztos elküldtem volna egyeseke a fenébe többször is. A tipikus 60-as évek feelinget az állandó bagózással is igyekeztek fokozni, a végére már alig kap levegőt a néző. Ellenben van benne Narumi Riko (majdnem) meztelenül, úgy látszik, ő is igyekezett megtenni azokat a lépéseket, amiken Nikaido Fumi már túl van. Szóval ez egy érdekes sztori, érdekes film, amiről sokat lehet beszélni és beszélgetni, ám a lassú, elnyújtott és helyenként unalmas tempót nem ellensúlyozzák igazán a fentiek és a fantasztikus Pachelbel's Canon sem.
Utolsó kommentek