1950, Szöul, ahol az idilli és paradicsomi állapotok szinte óráról órára érnek véget, amikor az északiak megkezdik a Koreai Háborút. A két testvér közül a gyenge fiatalabbat azonnal besorozzák, a bátyja pedig vele tart a frontra.
Nagyon régóta toltam ennek a filmnek a megnézését, leginkább azért, mert annyira nem rajongok a háborús filmekért. Pedig mindenhol ódákat zengenek róla, többen is ajánlották már, hogy mindenképpen nézzem meg. Felemásak az érzéseim és valószínűleg sokkal emlékezetesebb élmény lett volna, ha akkor néztem volna meg, amikor kijött. A látványvilága mai szemmel is mesés, gyönyörű az idilli 1950-es Szöul, a csatajelenetek pedig brutálisak, véresek, naturalisztikusak, ebből kifolyólag pedig lehengerlőek. Az is a film dicsérete, hogy a CG semmivel sem gyengébb, mint a mai hasonló eposzokban, sőt, mivel nincs túlhasználva, így nem olyan bántó, hogy nem elég élethű. A sztori is teljesen jó úgy nagyjából a történet feléig, onnantól viszont, ahogy egyre inkább kezd a két testvér besokallni és egymásnak ugrálni, már valahogy megtört a varázs, a vége felé pedig már teljesen átesett a "háteztmeghogy?" érzetbe. Igazából pont az volt a durva benne, amikor nem a két testvér körül forgott a sztori, hanem bemutatták a háborús Korea minden borzalmát a kommunisták keresésétől kezdve a hadifoglyokkal való bánásmódig. A többi nem olyan jó, valószínűleg érezte ezt a rendező is, mert pár évvel később ugyanezt megcsinálta jobban, My Way címmel.
Utolsó kommentek