A trilógia záró részében végre kiderül, hogy meddig tart a vég nélküli szívás, hőseink pedig Kyushu gyönyörű vidékein, illetőleg Európában(!) szomorkodnak, miközben több szereplő is észhez tér.
Mivel a második részt nem igazán lehetett fokozni tragédiák és szerencsétlen esetek terén, így a lezárás már kevésbé fókuszál erre (még ha eleinte ez nem is nagyon látszik), hanem inkább arra, hogy többen is ráébrednek, mekkora barmok voltak korábban. Részben emiatt is erős az az érzet, hogy volt honnan meríteni később a Tora-san sorozat elemeinek összeállításakor. A másik pedig természetesen az, hogy minél különlegesebb és szebb tájakat mutassanak be a történet során afféle Visit Japan jelleggel. A szenvedéspornó és a rengeteg sírás-rívás mai szemmel nézve meglehetősen fura, ellenben a lezárás nagyon is stílusos, kifejezetten tetszett. A trilógia pedig filmtörténeti érdekességként (1953-54 legtöbb bevételt hozó filmjei között voltak az egyes epizódok) sokkal érdekesebb, mint a sztori maga, többek között az olyan apróságoknak is köszönhetően, mint a tokusatsu a B-29-esekkel a tokusatsu mágus, Tsuburaya Eiji prezentálásában, vagy éppen azért, mert az alapja a megegyező című hosszas NHK rádiójáték, amit annak idején nagyjából minden japán ismert, így nyilván özönlöttek a moziba is.
Utolsó kommentek