A soha véget nem érő szívás folytatódik, avagy hőseink egymástól távol, Sado szigetén, valamint Hokkaidón töltik az időt, miközben körülöttük keményen zajlik az élet. De vajon tudnak-e újra találkozni?
Az első rész után az újdonság varázsának elvesztésével kicsit fásulni látszik a történet, kicsit olyan, mintha ekkoriban még keresték volna a módját annak, hogy hogyan lehet izgalmassá tenni a folytatásokat. Mára már klisévé fajult módon van itt minden, amit csak el lehet képzelni, vetélés, tragédiába torkolló bunyó (nem is egy), pszichoterror (az anyósoktól mentsen meg az isten mindenkit), meg még egy shinju is. Kicsit olyan érzésem volt, miközben néztem, hogy a Shochiku stúdió talán ekkoriban kezdte el kikísérletezni azt a formulát, amit jó 15 évvel később Yamada Yoji vitt sikerre a Tora-san sorozattal, csak még kicsit túl sok a tragédia meg kicsit túl sok a szerencsétlenség a szereplőkkel. Szóval sok szempontból érdekes a film, meg az egész trilógia is, az már csak hab a tortán, hogy Kitahara Mie egyik első szerepében milyen erotikus kisugárzású ainu lány, na meg talán ez az első film, amiben Chishu Ryut verekedni láttam. Menő!
Utolsó kommentek