A Hokkaidón található festői Ashibetsu kisvárosban a már visszavonult, 92 éves orvos elhalálozik. A történet az őt gyászoló családtagok (és egy rejtélyes nő) révén próbálja megfejteni az öregúr titkát, avagy mi is történt 1945 szeptemberében akkor, amikor mi már úgy tanultuk, hogy véget ért a háború.
Obayashi Nobuhiko életművének záró trilógiájának ez az első darabja, bár nyilván, amikor készült, ezt még nem lehetett tudni. Sőt, még a Wiki oldalon is úgy írják, hogy ez a 2012-es filmjének a testvérmozija. Viszont tény, hogy gyönyörűen illik a Hanagatami és a Labyrinth of Cinema mellé, szép komótosan mutatja be a történetet, a rendező pedig a vissza-visszatérő versekkel még azt a melankolikus, mélabús fájdalmat is gyönyörűen adja vissza, ami az öregurat jellemzi. A háborús szál visszafogott, de nagyon erős, ráadásul tökéletesen érthetővé teszi a korábban látottakat, a lezárás pedig egészen felemelő. Nagyon szerettem az időnként feltűnő, a melankóliát és a rendezőre jellemző álomszerűséget biztosító zenekart, meg a hipnotikus zenét, amit játszanak, imádtam azt, ahogy a különböző generációk szemszögéből is bemutatják a kisvárost, a Nakahara Chuya verseket és érdekes adalék volt a számomra ismeretlen 1945 szeptemberi eseményekről való megemlékezés, meg a régi, ma már kevéssé használt nevek. Szóval ez is egy gyönyörű film, Obayashi legjobbjai között van!
Trailer
shudaika
Utolsó kommentek