A poszter mindent elmond, avagy egy rádió stúdiójának egy eldugott szobájában találnak egy kazettát, aztán elkezdenek furcsa dolgok történni azokkal, akik belehallgattak.
Shimizu Takashi új horrorja hozza mindazt, amit a rendezőtől megszoktunk és igazából ez a baja is. A sztori alapja kábé ugyanaz, mint anno a Ringué, csak itt kép nincs, viszont van helyette olyasmi, ami akár a Ju-on filmekből lehet ismerős. A zsáner kellékei (vagy nevezhetjük őket akár kliséknek is) szépen, pipálható módon megvannak benne, mindegyiket vártam előre és meg is kaptam, tehát ebből a szempontból a film nem okoz csalódást, de meglepetést sem. A legjobb az egészben a visszautalgatás a Showa-érára, amihez tökéletes választás az eleinte kissé balfék nyomozót alakító Makita Sports. A másik legjobb az egészben pedig az, hogy a sztori jelentős része a Generations nevű boy-band körül forog, akik popsztárhoz méltóan túljátszák a szerepüket, viszont rajtuk keresztül betekintést nyerhetünk a modern jpop világába is egy kicsit. Kár, hogy a zenéjük túl generikus, nincs benne semmi kiemelkedő, legalábbis abban a pár nótában, ami felhangzik. Szóval megvannak a filmnek a maga erényei, nem bánja meg senki, aki megnézi, de rutinos horror- és Shimizu fogyasztóként újat nem fog nyújtani.
Utolsó kommentek