A kékvérűség problémája, avagy ufók tűnnek fel szerte a világban és egyre több pletyka kering kékvérű emberekről. A menő tokiói újságíró elkezdi felgöngyölíteni a szálakat, miközben a nemzetbiztonság embere szerelmes lesz.
Ez a film is egyértelműen a 70-es évek második felének terméke, ez szinte minden pillanatán látszik. Jó hosszú, bőven túllépi a két órát, a japán szem számára egzotikus helyszíneken forgatták (többek között New Yorkban és Párizsban), tele van külföldi színészekkel, na meg a kor nagy japán filmsztárjai közül rengetegen tűnnek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mindemellett pedig még az önvédelmi erők akkori szupergépeit, a (már rég elavult) F-104-eseket is láthatjuk repülni. Avagy igazi korabeli szuperprodukció, amelyek egészen 1980 végéig voltak divatban. A történet pedig ugyan egyértelműen sci-fi, de a látványos űrjelenetek és űrhajók, meg alienek helyett sokkal inkább fókuszál a társadalomkritikára, a politika szemétségeinek bemutatására, meg persze a nemzetközi diplomácia sutyerákságaira. Imádtam, ahogy a híreket mutogatják be benne, szépen megjegyezve, hogy az adott hírt éppen az AP, a Reuters, esetleg a Taszsz hozta-e. Imádtam az újságíró nyomozását (Nakadai Tatsuya ezúttal is zseniális), főleg, amikor New Yorkban faggat helyieket, akik valószínűleg amatőr, statisztának felkért helyiek voltak. A nemzetbiztonság emberének szála kevéssé érdekes, viszont jó sokáig taglalják azt is, ez időnként kissé unalmassá teszi a látottakat, viszont mindenképp kell ahhoz, hogy eljusson a film a lezárásig. A lezárásig, amelyből szépen kiderül, hogy a rendező, Okamoto Kihachi nem volt igazán optimista azzal kapcsolatban, hogy ebben a helyzetben mit lépne az emberiség. Szóval összességében nagyon szerettem ezt a filmet, mert végig látni rajta, hogy tökéletesen megfelel annak a kornak, amelyben készült. Ha a kontextusából kiragadjuk és csak a sztoriját nézzük, akkor viszont lehet, hogy csalódást okoz.
Utolsó kommentek