1989 elején, a Showa-éra legvégén elrabolnak egy kislányt, a rendőrség pedig nem áll éppen a helyzet magaslatán, így már csak a holttestét találják meg. 2002-ben az ügy fő nyomozója a helyi rendőrség szóvívőjeként működik és sem a rendőrök, sem az újságírók között nem túlzottan népszerű. Az 1989-es eset elévülése pedig egyre közeledik.
Yokoyama Hideo bűnügyi története először 2004-ben jelent meg folytatásokban, aztán némi átírásokat követően 2012-ben könyvalakban, utóbbi pedig több díjat is elnyert, így nyilvánvalónak látszott, hogy a megfilmesítés sorsára jut, ám a 640 oldalas regény nem fért bele két órába, így ez még a kornak megfelelően csak az első rész. Jó kis bevezetőhöz méltóan sok minden még nem derül ki belőle, leginkább a 2002-es rendőrség és az újságírók közti perpatvarok vannak középpontban, bemutatva, hogy mennyire stresszes is egy szóvívő(?) élete, mert mindkét oldalról lehetetlen elvárásokat támasztanak vele szemben, viszont ez a világ innen Európából nézve kicsit idegen, fura nézni, ahogy mindenki szinte kompromisszumok nélküli megoldásokra törekszik és azokat várja el. Emberünk ráadásul a munka mellett újra belebonyolódik az 1989-es szálakba is, csak folyton falakba ütközik. Szóval jó kis Zeze Takahisa rendezéshez méltóan nagyon jól van felépítve, szépen adagolja a feszültséget és csepegteti az információkat, a néző kábé együtt nyomoz a főszereplőkkel, közben pedig jó látványosan átjön a Showa-ére végének világa (azok menő 80-as évek végi verdák, a ruhákkal, meg a technikai eszközökkel imádnivalóak) és persze mai szemmel nézve már 2002 is igen erős nosztalgia. Szóval tetszett, tuti jó lesz a folytatás is!
Utolsó kommentek