Egy isten háta mögötti falu lakosai végső elkeseredésükben az istenségekhez fordulnak, hogy építsenek nekik hidat, mert anélkül a legközelebbi város is száz kilométerekre van. A rituálét végignéző egyik kislány pedig felnőttként aktivistáskodni kezd.
Mint az eddig általam látott indiai filmek többsége, úgy ez is a végletek és a kettősség filmje. Egyrészt zseniális, főleg az egész sokáig és sokrétűen felvonultatott népnevelő felvilágosító kampány miatt, amit a főszereplő lány és a barátnői prezentálnak és van köztük minden a szexuális felvilágosítástól kezdve az alkoholizmusra, a gusztustalan dohányrágásra, meg hasonlókra reflektálva. Szintén zseniálisak a zenés táncos betétek (de hát melyik indiai filmben nem azok?), na meg a szexuális felvilágosítást biztosító kissé pajzán jelenetek, amelyeknél megnéztem volna a helyi nézők reakcióit. Másrészt viszont van benne néhány dolog, ami lehet, hogy a kulturális különbségek miatt, de nem volt igazán érthető, illetve nem tetszett. Ezekből főleg a főszereplő lány és a vele haverkodni akaró srác apjának a viszonya, az valahogy nagyon kisarkított lett, illetőleg van két egészen WTF jelenet, amelyek egyike a rendőrőrsön játszódik, a másik meg valami hülye helyi sport, a kabaddi beemelése a sztoriba. Minden felemássággal együtt is azért bőven pozitív az összkép, a romantikát senki se csinálja jobban az indiaiaknál, a zenék nagyon jók, a népnevelő rész pedig így innen a "fejlett nyugatról" különösen szórakoztató.
Utolsó kommentek