Egy kezdő tanár nehezen boldogul az osztályával, egy öregasszony összehaverkodik egy kicsit furcsa iskolás gyerekkel, aki minden nap köszön neki az utcán, illetve egy anyuka és a kislánya nem éppen tökéletes viszonyban vannak egymással.
A nem akármilyen szereposztás miatt (Kora Kengo, Ikewaki Chiduru, Ono Machiko, stb.) már régóta kinéztem magamnak ezt a filmet, aztán most, miközben néztem, még egy csomó érdekesség kiderült róla, például az, hogy a rendezője, a Japánban született koreai Oh Mipo a nagy Obayashi Nobuhiko egyik tanítványa volt. Viszont mivel ezeket a film közben kutattam ki, így nyilvánvaló, hogy maga a film nem olyan jó. Ennek több oka is van, az egyik az, hogy a három szál három különböző novellából készült és semmilyen módon sem kapcsolódnak egymáshoz, a másik az, hogy itt-ott igencsak tanmese jellegű az egész, a harmadik pedig az, hogy a családon belüli erőszakot kifejezetten nehéz nézni. Vannak benne nagyon jó és elgondolkodtató részek (az alsósok házifeladat mesélő óráját imádtam például), a humanista világnézet és végkifejlet szintén nem rossz, bár túlzottan is optimista és utópisztikus, illetve valahogy nem az igazi, maradt benne egy csomó elvarratlan mellékszál, köztük több olyan, ami jóval érdekesebbnek tűnt, mint a fő szálak némelyike.
Utolsó kommentek