Újdonsült egyetemistának minden baja van a világgal és legszívesebben porrá zúzna mindent. Ezen törekvésében társra és társakra is talál, a dolgot pedig bonyolítja, hogy összehaverkodik az egyik végzős lánnyal is.
A szokásos Kadokawa recept, azaz egy fiataloknak szóló Kadokawa regényt adaptáltak a mozivászonra, népszerű fiatal sztárokkal a főbb szerepekben (Elaiza Ikeda, Nagase Ren), tele társadalomkritikával és a fiatalok nehézségeinek boncolgatásával, stb. A rendezőtől (Ninomiya Ken) már láthattunk egy hasonló filmet (Chiwawa), ám annál talán kevésbé szuicid hangulatú ez a történet. A történet, amelynek nagy része nem igazán köti le a nézőt, mert életunt barátunk tevékenysége 1-2 pillanatot leszámítva nem túl izgalmas, a feketeruhás haverja tevékenysége is csak addig érdekes, amíg ki nem derül, mit keres az egyetem környékén, a grandiózus finálé pedig leginkább csak heves ásítási rohamokat vált ki a nézőből amellett, hogy azon gondolkodik, hogy nagy eséllyel a két szereplő ott és akkor nem is tudna telefonálni, aztán az egésznek hirtelen vége lesz. Vagyis, a fiatalok egyetemi éveinek nehézségei átjönnek a történeten, a sok-sok elégedetlenség és frusztráció szintén, de amit kihoznak mindebből, az lehet, hogy a könyvben jó és érthető, de a filmben nem. Szóval kár érte, Ikeda Elaiza ennél jobb filmeket érdemel még úgy is, hogy amúgy ebben a filmben messze ő volt a legjobb.
Trailer
shudaika
Utolsó kommentek