Egy nem túlságosan sikeres, de vörös haja miatt eléggé feltűnő egyetemista önbizalomhiányát önostorozással palástolja, közben pedig több emberrel is összeismerkedik, köztük a csendes és visszafogott Inogival.
Ahogy az a japán drámáktól megszokott, ezúttal is egy regény adaptációját láthatjuk, mégpedig az azóta többszörös díjnyertes íróvá avanzsált Tsumura Kikuko első megjelent írásáét. A stílus a szokásos, szép lassan halad a történet, amely helyenként furcsa, időnként kifejezetten bizarr fordulatokat vesz és kicsit döcögve lavíroz az unalom és a meglepően jó érzete között. Az eleinte sima nagyvárosi elidegenedésről szóló részek mellett egyre több egyre mélyebb és tragikusabb dolog kerül felszínre benne, ahogy a főszereplők egyre inkább megnyílnak egymás előtt. Összességében jó volt, de nem egy túl könnyen nézhető darab, amelyben leginkább azt igyekeznek megmutatni, hogy ki hogyan képes megbírkózni a saját problémáival.
Utolsó kommentek