A Naganóban rendezett 1998-as téli olimpiai játékok síugróversenyei előtt (és közben) a pályát ellenőrző és versenyre felkészítő teszt ugrók előtt emel kalapot ez a történet, különös tekintettel a 4 évvel korábbi lillehammeri téli olimpián még versenyzőként ezüstérmes Nishikata Jinyára fókuszálva.
A sportfilm, mint olyan, valahogy sosem lehet igazán izgalmas. Ha megtörtént eseményeket dolgoz fel, akkor azért, mert a végeredményt már ismerjük, ha pedig fikció, akkor pont azért, mert ezek tele vannak hülyeségekkel és nem lehet őket komolyan venni. Na de mindjárt más a helyzet, ha olyan sportfilmet kapunk, amelynek szereplőit anno a tévében nem láthattuk. A háttér igazi nosztalgia, megelevenednek a japán síugrás aranykorának olyan nevei, mint Sakai Noriaki, Harada Masahiko, Funaki Kazuyoshi és társaik, akiket anno néztünk a tévében és az volt róluk az általános vélemény, hogy hatalmasakat tudtak ugrani, meg gyakran borulni is... A film azonban nem igazán róluk szól, hanem a tesztugrókról és a tesztugrásról, ami már önmagában megosztja a legkülönfélébb hátterű résztvevőket és nyilván a nem sokkal korábban még állandó reflektorfényben levő Nishikata sem feltétlenül lelkesedik érte eleinte. Aztán persze a megható japán drámák kliséit szépen, érzéssel adagolva megtapasztalhatjuk, hogy lesz egy társaságból csapat, hogy kerülnek kulcsfontosságú helyzetbe a háttéremberek, minden és mindenki számít, stb. Iizuka Ken rendező kezei közül tehát egy profi munka került ki, amely időnként még kellőképpen látványos is, ám a sportfilmes témából adódóan kissé klisés, így túl sok meglepetéssel nem szolgál. Sportfilmként viszont működik!
Utolsó kommentek