Egy szeretetotthonból a valódi szüleihez kerül egy lány, ám a boldogságnak elég hamar vége lesz, ugyanis apukának hirtelen Afrikába kell utaznia, a kissé zavarodott anyuka pedig egyre furcsább dolgokkal foglalkozik este. Aztán kiderül, hogy vannak még a házban mások is.
Tipikus horror a 60-as évekből, ami már nem annyira fun, mint az 50-es évek végén gyártottak, illetve nem olyan félelmetes, mint a későbbiek. A maszkok kifejezetten gagyik, ellenben a pszichedelikusra hangolt álomjelenetek jópofák, a főszereplő lány riválisával való verseny is jól el van találva (az irigység, mint alapvető emberi érzelem tökéletesen le van festve), illetve a lezárás abból a szempontból érdekes, hogy már ekkor megjelenik a távol-keleti horror összes eleme a filmekben. Mindezekkel együtt is bántóan közepes, a horror, mint műfaj fejlődésének szempontjából érdemes maximum megnézni.
Utolsó kommentek