Kedvenc kissé autista bérgyilkosunk találkozik egy tolókocsis lánnyal, akihez négy évvel ezelőtt már volt szerencséje, a tolókocsis korszak előtt. A lány környezetében pedig olyan alakok vannak, akikhez már szintén volt négy évvel ezelőtt szerencséje.
Az első rész eléggé so-so adaptáció volt, nem igazán sikerült eldönteni, hogy milyen műfajra akarják hangolni és így semelyikben sem lett jó. A folytatásban szerencsére a sok kretén és csak mangában vicces poént erőteljesen visszavágták, a fondorlatos cselekkel operáló gonosz pedig egész vállalható karakter, így már ezen apró simításoknak köszönhetően is jobb lett elődjénél. Az akció persze túlhúzott, nagyon túlhúzott, szélsőségesen túlhúzott, így a nagynak szánt fő akciójelenet kifejezetten röhejes lett, az ilyesmi csak Bollywoodban lenne menő, de ott nagyon. A finálé ellenben egész jó, ahogy a kevés és sablonos, de legalább jól összerakott drámára se lehet sok panasz. Szóval a manapság szinte nem létező japán akciófilm kategóriában nem rossz, de filmként továbbra is eléggé közepes, ez a karakter és ez a hangvétel a filmvásznon nem igazán működik. Ellenben szinte bármennyi rész leforgatható belőle, úgyhogy könnyen lehet, hogy lesz még min fanyalogni.
Utolsó kommentek