Az együgyű Ishimatsu addig sertepertél, amíg végül sikerül csatlakoznia Jirocho csapatához, ám forrófejűsége és határtalan őszintesége folyton bajba sodorja. Aztán a nyakába hullik egy igen kemény feladat...
A 19. század óta kering Ishimatsu története Japánban, számtalan filmben is feldolgozták (lásd a Katsu Shintaro féle változatot), így természetesen nem maradhatott ki Misora Hibari életművéből sem. A film elején kicsit talán túlzottan is harsányra hangolták a figurát, időnként már-már idegesítően idióta lett, ráadásul a film nagy részében szinte csak ordítanak a szereplők. A színészi játék és a hangvétel tehát annyira nem tetszett, valahogy kevéssé volt meg benne az a varázs, ami mondjuk a Detective Hibari sorozatban végig benne volt. Ezzel ellentétben az, ahogy beleágyazták az egészet a mesébe, amit az egyik tealevélszedő lány ad elő, vagy az, ahogy az álomjelenetben bemutatják a víz alatti kastélyt, na meg a dalok, amiket előadnak a film közben, egytől-egyig zseniálisak. Sőt, még egy abszolút "korhű" bowlingpályát is belezsúfoltak a történetbe. Szóval egyrészt csalódás a film, mert nem volt olyan jó, mint lehetett volna, viszont a szokásos korabeli eszköztár mégis érdemessé teszi arra, hogy végignézze az ember. Nem ez Misora Hibari legjobbja, de a végére nem tudtam nem szeretni az idétlen főhőst.
Utolsó kommentek