Az egyházi (keresztény) iskola diákjai Japánban sem szentfazekak, ráadásul a különféle gyerekkori traumáik elől sem tudnak menekülni. Yuki és Atsuko, a két korábban elválaszthatatlan barát a nyári szünetben szinte egyáltalán nem is látja egymást, miközben mindketten és még mások is végigjárják az angol címet.
Nagyon szerettem ezt a filmet még úgy is, hogy itt-ott nagyon lassú volt, de egyszerűen nem lehet nem rajongani egy olyan sztoriért, amiben a felnőtté válás minden nehézsége benne van, megtűzdelve a gyerekkori traumákkal és azzal, hogy az ártatlannak gondolt csínytevések is micsoda pillangóhatást tudnak kiváltani. A hangulat nem véletlenül lehet ismerős a szintén nagyszerű Confessions-ből, elvégre ugyanannak az írónak (Minato Kanae) egy újabb regényéből készült. Az eleinte sima tinédzserfilmnek tűnő történet viszonylag hamar tágabb értelmet nyer, gyönyörűen van kibontva minden egyes szála és végig tud meglepetéseket okozni. Nincs az a shojo manga, amiben hitelesebb iskoláslányok lennének, mint itt. Mind Yamamoto Mizuki, mind Honda Tsubasa nagyon jól játszik, a kisgyerekek nagyon aranyosak, de le kell szögezni, hogy nem az a kifejezetten könnyed szórakozást nyújtó film. Még sok ilyet!
Utolsó kommentek