Tokió Shimokitazawa városrészében járunk, ahol a helyiek szerint leginkább csak az eltévedt, útjukat kereső emberek fordulnak meg. Az egyik lánynak a kezébe nyomnak egy faragott figurát, amelyről hamarosan kiderül, hogy egy tengu és ennek különleges erőt gondolnak. A faragott figura utána pedig kézről kézre vándorol.
Ez egy Ichikawa Jun film és aki látott már a rendezőtől korábban bármit, az nagyjából tudja is, hogy mire számíthat. Ugyanazt a lassú, kissé steril és alapvetően a hangulatra, mintsem a történetre fókuszáló filmet kap, mint mondjuk a Tony Takitani, a Tokyo Lullaby, vagy a Tokyo Marigold esetében is. Rengeteg szereplőt láthatunk hosszabb-rövidebb ideig, sokan közülük folyton a régmúltról mesélnek, hogy milyen volt, az aktuális állapotokat meg leginkább csak elszenvedik, mintsem tenni tudnának a saját sorsuk érdekében. A látottakba elég nehéz magát beleélnie a nézőnek, ha nem látna cameo szerepekben folyton ismert színészeket (illetve Ingrid Fujiko Heming személyében a saját magát alakító zongoristát!), akár úgy is lehetne nézni, mint egy szinte sehova se tartó dokumentumfilmet. A végén azért van egy látványosabb jelenet, illetve a lezárás is tetszett, elvégre afféle óda ehhez a városrészhez. Szóval megvan a maga szépsége mindenképp, Fujiko Heming külön meglepetés volt benne (elvégre Budapesten többször is voltam koncertjén anno), de mégis, nehéz lenne könnyű szívvel ajánlani bárkinek is.
Utolsó kommentek