Egy úriember hazatér évek után először a tokiói külvárosba. Senki sem tudja, miért ment el annak idején, senki sem tudja, miért jött most vissza, viszont mindenki elkezdi a saját teóriáit gyártani.
Ichikawa Jun filmje egy tipikus 90-es évekbeli film, amely úgy mutatja be Tokiót és a szereplőket, hogy mintha megállt volna az idő a Buborék kidurranásakor és azóta mindenki afféle zombi üzemmódban élné az életét. Már senki sem ábrándozik kalandokról, mint a 80-as években, már senki sem akar szinte semmit sem az élettől, mindenki a régmúlt szép és kevésbé szép dolgaira emlékezik csak (pl. hogy az egyik szereplő nem jött össze a másikkal fiatalon), viszont legalább a háttérben mindig zakatol egy vonat, az egykor emberektől hemzsegő shoutengai pedig totál kihalt. Mindez egy tökéletes allegória a 90-es évek Japánjára, ráadásul a színészek tökéletes természetességgel játszanak, így nem meglepő, hogy sok-sok díjra jelölték a filmet akkoriban, amikor kijött, viszont így a mából visszanézve a hangulat önmagában nem viszi el a hátán és mivel gyakorlatilag nem történik semmi, ezért óhatatlanul unalomba fullad.
Utolsó kommentek