Kasugai Ken élete éppen összeomlóban, már régóta munkanélküli és a felesége is épp lelépni készül. Aztán a kertben talál egy igencsak gyermeki énnel ellátott robotot.
Miki Takahiro rendező szorgos iparosként szállítja a populáris, szórakoztató, ám könnyen felejthető filmeket (Bokura ga Ita, Fortuna's Eye, The Door into Summer). Talán mondani sem kell, hogy a Tang dettó ugyanez a kategória, megfejelve azzal, hogy a filmben az összes emberi karakter irritáló, viszont a robot marha jó. Végre egy film, amelyben jó a CG és ez ezúttal nem csak a robotra igaz, hanem például a közeljövő (mert hát ott játszódik a történet) városképei és repkedő csodái is jól néznek ki. A sztori (eredetileg egy angol írónő, Deborah Install hozta össze még 2012-ben) viszont kifejezetten gyenge, az életközepi válságban levő főszereplő és a magára találása óriási klisé, a robot háttere teljességgel értelmetlen, ráadásul a hangvétel a japán blockbusterekre olyannyira jellemző mindenáron a néző meghatására törekvéssel van tele, ez meg eléggé a "nemszeretem" kategória. Szóval nagyon felemás film ez, mert nem lehet haragudni, hiszen a robot marha jó (amikor fény derül a neve eredetére, az pedig hatalmas ötlet), az emberek és az egymás közti szenvedéseik ellenben nem túl érdekesek (egyedül a Kínában dolgozó tudós érdekes a "kattanása" miatt). Volt jobb, de ha a japán filmekben ezentúl ilyen lesz a CG, akkor már megérte ezt a filmet leforgatni!
Utolsó kommentek