Dél-Korea legjobb sofőrje piti bűnözőként ügyködik erre-arra a világban, aztán amikor az olimpia előtt hazatér, egy ügyész beszervezi, hogy a lökött társaival együtt szerezzen információkat a legnagyobb pénzmosókról.
Ez is egy tipikus koreai "mindent bele" jellegű film, amely a szokásos thriller/vígjáték/akció keveredés mellett még némi nosztalgikus 80-as évek feelinget is megpróbál előcsalni, hiszen a Szöuli Olimpia idején játszódik. Nagyon vegyes az egész, mert egyrészt látszik rajta, hogy már-már izzadtságszagúan próbálták a kort megidézni a kólásüvegektől kezdve a verdákon, a magnókon és az A Better Tomorrow moziposzteren keresztül néhány szereplő öltözködéséig, ugyanakkor a főbb szereplők egyáltalán nem tűnnek korhűnek, ahogy az utcaképek is túlságosan sterilek ahhoz, hogy hitelesek legyenek. A sztori egy tipikus agyzsibbasztó "heist movie", amelyeknek ugye az ember már az elején tudja, mi lesz a vége, maximum a közbenső út érdekes bennük, de itt hiába a sok kavarás, autós üldözgetés, híresebb filmek megidézése itt-ott, valahogy nem az igazi. Egyszer persze simán nézhető, agyatlan szórakozás, de semmi több, Korea tud ennél sokkal jobbat is.
Utolsó kommentek