Egy középkorú úriembert máig zaklatja 23 éve elhunyt apja kapcsán egy dolog, ám az illetékestől nem kap rá választ. Aztán a kilátótoronyban összejön egy diáklánnyal és rajta keresztül nem várt dolgokba gabalyodik bele.
Ez egy nagyon tipikusan 60-as évekbeli film, amelyben keveredik a színes és a fekete-fehér képi világ, tele van elborult szimbólumokkal, némi (bár nem premier plánban mutatott) pornográfiával, na meg persze az emberi kapcsolatok minden kínjával. Minderre rájátszik a rendező, Nakahira Ko is, aki szintén nagyon tipikusan 60-as évekbeli módon játszik a filmes technikákkal, szótlan embereket mutat, miközben azok beszélnek, vagy fordítva, valaki rendületlenül magyaráz, de nem hallunk belőle semmit. Mai szemmel nézve nagyon fura az egész és valószínűleg a 60-as évek embere sokkal többet értett belőle és többet látott bele, mint manapság bárki. A perverz erotikus játékokért, a kissé beteg szerelmi háromszögért (már ha ez nevezhető annak), az időnként szándékosan kakofón klasszikus zenékért érdemes megnézni, de érzésre túlságosan is művészkedőre lett hangolva, valószínűleg ez a sztori is jobb az eredeti könyvben.
Utolsó kommentek