Az alkoholista és szerencsejáték függő nagypapának már a családja is pánikba esik, amikor pénzbehajtók jelennek meg a lakásukon. De vajon mért lett az egykoron szépreményű filmesnek indult nagyapa lóversenyző alkoholista?
A japán film egyik legnagyobb veteránja, a már 90-en túl levő Yamada Yoji ismét előállt egy jó kis nosztalgikus melodrámával, egyben elgondolkodtatva a nézőt, hogy vajon mennyi lehet az önéletrajzi rész ebben a történetben. Ahogy a poszteren is látszik, a Shochiku filmstúdió 100 éves évfordulóját megünneplendő készült a film, így nem véletlen, hogy egy jelentős részét a régmúlt (nagyjából a japán mozi aranykora) megidézése teszi ki. Jópofa a korabeli viszonyok ábrázolása a korabeli civakodásokkal, valamint a korabeli rendezők, színészek és filmesek megidézésével. A ma ábrázolása viszont kicsit nagyon sematikus és tele van klisékkel, kicsit ötlettelen, olyan érzést nyújt, mintha "muszájból" kellett volna valami helykitöltés a régmúlt megidézése mellé. Ebből a szempontból Yamada jobban idézte meg Tora-sant az 50. évfordulón... De sebaj, így is jó volt, még sokáig elnéztem volna az 50-es évek filmeseinek dolgait. Ezt a nosztalgiázást Yamada mester nagyon érti, már a '86-os Final Take is nagyon jó volt. Vagyis, nem ez Yamada legjobbja, de van benne néhány rész, amiért már önmagában érdemes megnézni.
Utolsó kommentek