Az 1900-as évek elején sok-sok japán vándorolt ki különféle okokból Hawaiira, ahol igencsak nehéz körülmények között kezdtek új életet. Sokuknak sikerült is feljebb kerülni, utódaik pedig már az amerikai álmot élték. Aztán jött 1941...
A Hawaiian Dream után íme egy jóval drámaibb hangvételű darab a népszerű üdülőhelyre szakadt japánok életéről. Matsuyama Zenzo filmje nem köntörfalaz, átélhetően mutatja be mind a kezdeti nehézségeket (ahol nagyjából állatként vannak kezelve a farmon dolgozó japánok), mind a generációs különbségeket (az utódok leszarják a tradíciókat, meg mindent, ami a szülőknek fontos), mind a háború miatti megbélyegzést. Nagyon nagy a kontraszt a fiatalok gondtalan hawaii élete és a háború kitörése utáni sorsuk között, legalább akkora, mint a bevándorlók és a már az új hazában született utódaik életfelfogása és gondolkodásmódja között. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy ki számít japánnak, ki számít amerikainak, mitől lesz valaki japán, vagy amerikai. Megannyi elgondolkodtató kérdést vet fel tehát a film, csak mai szemmel nézve nagyon lassú és terjengős, így kicsit nehéz végigülni a két órát. Lehet, érdemesebb helyette a hasonló témákat boncolgató Vancouver Asahit betárazni.
Utolsó kommentek