A japánok elfoglalják az 1908 óta üzemelő észak-déli vasútvonalat, azonban az egyik állomás (és vasúti szerelőüzem) dolgozói igyekeznek ellenállni, amennyire csak lehet, valamint megdézsmálni a vonatok által szállított árut, amennyire csak lehet.
China needs heroes, avagy itt egy újabb hősköltemény a japán megszállás idejéből, ezúttal a vasutasoknak emléket állítva. Annak bemutatása, hogy hogyan is zajlott a hírszerzés és a szabotázs, kifejezetten jó, látványosan mutatják meg, hogyan verték át a megszállókat a helyi hősök és mennyi minden kellett mindehhez. Némelyik figura is egész jó (Lao Wang karaktere nagyon jól el lett találva), van benne némi pátosz, ahogy kell és persze nem maradhatott ki a propaganda sem, elvégre van benne egy csodálatos jelenet, ahol kommunista hűségesküt tesznek néhányan a sarló-kalapács előtt. Szóval benne van minden, ami kell és amit már szinte vár az ember egy kínai hazafias kommunista propagandafilmtől (igen, velejéig gonosz japánok is vannak szép számmal). Látványosak a CG vonatok, a fagyos vidék (akárcsak a Battle at Lake Changjinben), a végén pedig még egy Andy Lau dal is felcsendül. Egy fontos dolog azonban hiányzott, mégpedig az, hogy valami újat nyújtsanak a korábbi propaganda csodákhoz képest...
Utolsó kommentek