A cím magáért beszél, avagy ismét végignézhetjük a CCP 100 éves évfordulója kapcsán, hogy a legendás nagy öregek hogyan hozták össze a hajón a Párt első kongresszusát, micsoda nehézségekkel kellett szembenézniük és persze azt is, hogy hogyan vettek részt a nagy munkássztrájkokban.
Kereken 10 évvel ezelőtt került a mozikba a The Founding of a Party, aminek számtalan emlékezetes jelenete közül az egyik, ami leginkább megmaradt, hogy Zhou Xun könnyes szemekkel nézi a hajón az Internacionálét éneklő elvtársakat. Nos, ez a jelenet egy az egyben visszaköszön itt is, persze van sok-sok más újdonság, amik közül talán a legviccesebb az egyik elvtárs által elkurjantott "Make China great again!" mondat, ami elég sok áthallást tartalmaz. Nagyon tetszett a francia ünnepségen elvarázsolt Mao elvtárs, aki néhány pillanattal később már nagyon mérges is lesz. Van egy teljesen valószerűtlen autós üldözés Shanghai utcáin, driftelő 20-as évekbeli autócsodákkal (amik nekem még mindig nem tűnnek korhűnek), van sok-sok thriller jelenet mogorva japánokkal, holland kommunista aktivistákkal, meg persze a szokásos Shanghai attrakciókkal (cirkusz, villamos, stb.). Szóval megvan a filmben az elvtársak által elvárt szórakoztatófaktor rendesen, a Párt alapítóit megint igencsak jóképű színészek alakították, érdekes részeit vették elő a korabeli történelemnek és persze a lényeg is ott van, a kőkemény propaganda, ami így innen nézve rendkívül szórakoztató. A műfaj keretein belül tökéletes darab, még úgy is, hogy annyira nem emlékezetes, mint a Mao Zedong 1949 volt.
Utolsó kommentek