A Kínát egyesítő Qin uralkodó két kardot készíttetett, hogy ezekkel biztosítsa uralmát és a békét. 10 évvel később, az uralkodó halála után megindul a hajsza az egyik kard után.
Ez egy afféle vegyesfelvágott, mert akár wuxiaként is lehetne rá tekinteni, de annak elég földhözragadt, így akár történelmi filmként is felfogható, de annak meg nagyon fantasy. Szóval ez is egy tipikusan olyan darab, ahol túl sokat akartak markolni és végül nem jött össze belőle semmi sem. Az első 10-15 perc után határozottan unalomba fullad, 1-2 érdekesebb jelenetet leszámítva (pl. íjászok harca a két méteres fűben) egyáltalán nem köti le a nézőt és nem csak azért, mert a korábbi hasonló filmek jellegzetes helyszíneit nyúlja le már-már pofátlan módon (lásd még a fogadót, ahol senki sem az, mint aminek mondja magát). Ugyan csak másfél óra, de borzasztó lassú, az egész szürke és színtelen, a csatajelenetek rettenetesen gyengék, az extrák (pl. a nyílzápor rögtön az elején) már vagy 15 éve elcsépelt kliséknek számítanak, stb. stb. Röviden: nagyon rossz.
Utolsó kommentek