Kissé zavaros előzményeket követően hőseinknek muszáj felderíteniük a sárkány alakú hegy gyomrának katakombáit, hogy megtalálják az aktuális artifaktokat, többek között egy kardot. A kincseket azonban válogatott módon igyekeztek a régi emberek megvédeni.
A 2006-ban megjelent Ghost Blows Out the Light regény és annak folytatásai igen régóta meghatározzák a kínai filmesek irányvonalait, számtalan sírrablós marhaságot forgattak le a mozifilmek mellett tévésorozatok formájában is. A 2015-ös The Lost Legend meglepően jól sikerült, bár ez nem a téma, hanem a kevés tehetséges kínai rendezők egyike, Wuershan, na meg a híres sztárok alakításainak volt köszönhető. Belőlük erre a történetre már nem maradt semmi, úgyhogy kapjuk a szokásos fillérekből dilettáns módon összerakott B filmes streamingre szánt csodát, lebutított karakterekkel, ócska fordulatokkal és rettenetet gagyi CG százlábúval. Igazából olyan az egész, mintha azt nézném, hogy valaki a Prehistorik nevű játékkal játszik, ahol az volt a cél, hogy ki kellett találni, hogy lehet kijutni az aktuális teremből. Itt ugyanez van sok-sok teremmel, csak meg van bolondítva némi rivalizálással, hogy legyen min izgulni, meg a végén egy fárasztó vígjátéki jelenettel. Ennyi és nem több, úgy látszik, a kínai streamingre ez is bőven elegendő.
Utolsó kommentek