Egy bérgyilkos már nem vállalja az utolsó utáni melót, helyette egyéb okok miatt Thaiföldre utazik. Mondani sem kell, hogy az utolsó utáni meló ott is megtalálja.
Ilyen egy koreai akciófilm, amikor rossz. A végletekig túl van húzva, nem csak a fatális véletlenek miatt, hanem a mindent (többször) túlélő főszereplők miatt is. Hát persze, hogy a thai SWAT team csupa idiótából áll, míg a tetovált koreai egymaga elmenekül a helyszínről úgy, hogy nem megy utána senki. A béna történet béna fordulatait a jellegzetesen eltúlzott brutalitással és kegyetlenséggel próbálják ellensúlyozni, ráadásul (mivel Thaiföldön vagyunk) még egy transzvesztitát is beleraktak, csak hogy még bombasztikusabb legyen az egész. Szóval totál abszurd az elejétől a végéig, de humor helyett csak a torture porn maradt, sem a sztori, sem a látvány, sem az akció nem éri meg, hogy végignézze az ember. A mostanság látott koreai filmek színvonala miatt többre számítottam, de hát sajnos azért a legtöbb nem az igazi közülük. Ez sem.
Utolsó kommentek