Egy tokiói nő felad egy apróhirdetést, amiben embereket keres, akik elmondják neki, hogy mit álmodtak, a nő pedig ezeket élőben meg is valósítja. Vagy valami ilyesmi, aztán Tel Avivban kötünk ki.
Ezt a nagyon furcsa filmet egy bizonyos Ran Slavin hozta tető alá, akiről a Google annyit tud, hogy ismert izraeli komolyzenész, valamint a Bezalel Academy of Art and Design nevű helyen végezte tanulmányait. Ez utóbbi a fontos számunkra, mert nagyon-nagyon látszik a filmen, hogy abszolút a látványra van hangolva, már-már lenyűgöző képekben mutatja meg a monszun alatti Tokiót az ömlő esőben, illetőleg elképesztő alapossággal vannak beállítva a kameraszögek, illetve az ilyesfajta filmesektől megszokott módon rendkívül sok apróság színesíti a látottakat a szuperközeliben mutatott gyufától kezdve az akváriumon keresztül az esős tokiói fényekig. A sztori nagyon rideg és nagyon idegen, annak ellenére, hogy Japánban vették fel a javát, messziről érződik rajta, hogy nem japánok készítették. Nagyon japán akar lenni (még egy kendózó "szamuráj" is van benne), de pont emiatt azonnal lebukik. Az álomszerű képek és az álmok bemutatása egyébként kifejezetten tetszett, de egyrészt láttunk már ilyesmit jobban bemutatva (pl. a tajvani One Day), másrészt érzésre nem vezet az egész sehova, öncélú parádézgatásnak tűnik. Így aztán a legemlékezetesebb része annyi marad, hogy egy orosz figura rettenetes akcentussal próbál japánul beszélni, a végére már inkább oroszul is teszi azt. Nem ettől lesz valaki az izraeli mozi rajongója, az biztos.
Utolsó kommentek