Egy faárukereskedő család fejét elteszik láb alól a yakuzák, hogy egy nagy mesterterv alapján rátegyék a kezüket az egész üzletágra. Ehhez kapóra jön a kereskő tökkelütött fia, aki be akar állni yakuzának. Persze a sok galádságra előbb-utóbb fény derül.
Jó kis jidaigeki Misora Hibari főszereplésével, de ezen már elégg érződik, hogy beléptünk a 60-as évekbe. Jóval sötétebb és drámaibb a hangvétele, mint az 50-es évek bohókás darabjainak volt, itt már nem kedélyes kis vívások vannak, hanem kőkemény bosszúról van szó, ráadásul a yakuzák már nem csak incselkednek a jónéppel, hanem tevékenyen el is teszik láb alól azt, aki nem szimpatikus nekik. Vagyis már ezen az 1960-as Kudo Eiichi munkán érződik erősen, hogy milyen irányba haladt ez a műfaj a 60-as években. Leginkább emiatt volt érdekes az egész, de persze azért maradt még 1-2 apróság a Detective Hibari bájából is. Hibari szokás szerint kettős szerepben, amiből szokás szerint a férfi szerep a hangsúlyosabb, de kapunk egy jópofa Wakayama Tomisaburo mellékszerepet is. Összességében tehát nincs ok panaszra, még úgy sem, hogy azért nem ez a legjobb Misora Hibari film!
Utolsó kommentek