Fallon Chu, aki élete minden pillanatában zsaru, a saját esküvői fotózására sem jut el, mert út közben belekeverdik egy jókora csetepatéba. A barátnője otthagyja, ráadásul meg is sérül, a hosszúra nyúlt felépülés alatt pedig jócskán meghízik. Ekkor kap egy új ügyet, amit Japánban kell megoldania.

Ezt a filmet úgy várta mindenki, mint hogy végre újra láthatunk egy Donnie Yen filmet, tele sok-sok bunyóval és ezúttal kicsit könnyedebbre hangolva. Ez azonban annak ellenére sem Donnie Yen film, hogy Donnie Yen a főszereplő, ez már az első képsorokban, na meg az esküvői fotózásos csetepatéban jól látszik. Ez nem is csoda, hiszen az egész projekt mögött mindenesként az a Wong Jing állt, akit remélem nem kell már bemutatni senkinek sem. Ennek megfelelően pedig tele van az egész kikacsintásokkal és híres filmek megidézésével (lásd a posztert) Bruce Lee legendás eposzaitól kezdve Sammo Hung Enter the Fat Dragonján keresztül egészen az SPL-ig, de sokkal inkább a blőd vígjáték jelleg dominál, mintsem az akció. A japán szál ezúttal kivételesen nem csak azt szolgálja, hogy a főgonosz származására utaljanak, hiszen a rendezői székben a hongkongi akciófilmesekkel már régóta jóban levő japán Tanigaki Kenji ült, aki jó 20 évet várt arra, hogy végre egy nagyobb projekt agya legyen. A nagy raktárépületben felépített tokiói jelenetekben (amiken nagyon érződik a műanyagság)  Tanigaki emberei töltötték be az extrák szerepét, a japán vendégszínészek (Takenaka Naoto, Watanabe Tetsu) pedig leginkább csak bohóckodnak. Nagyon látszik a filmen, hogy a kínai piacra készült és elég erőteljesen benne vannak a japán sztereotípiák. Na de mit is lehetne mást várni egy Wong Jing filmtől főleg úgy, hogy a legemlékezetesebb karakter maga Wong Jing benne, aki ezúttal még a bunyóval is megpróbálkozik?