Egy alternatív Tokióban a Shibuya lázadás után (amiről egyébként nem derül ki, hogy mi volt) néhány főbb, rivális tömbre bomlott a város, amik közül egy kivételével mindben tort ül az erőszak és a bűn, csak Musashino a béke szigete, ami sokaknak nem tetszik. Ebből pedig logikusan következik, hogy (szigorúan zenére) megindul a leszámolás.
2014-re egyértelművé vált, hogy Sono Shionból lett az, amit egykoron Miike Takashitól várt mindenki. Már évek óta futószalagon szállítja az elborultabbnál elborultabb, egyedinél egyedibb, bár kétségkívül változatos minőségű munkáit, amik között a Tokyo Tribe a legextrémebb. A műfaja besorolhatatlan, egy félresikerült musicalbe (a zenéken az első pillanattól kezdve vigyorogni fog a néző, ahogy a film kedvéért színésznek állt dumagépeken is) oltott szexi sci-fi akció harcművészeti(?) film, a rendezőre jellemző módon szigorúan 18 pluszos jelenetekkel gazdagon megtűzdelve. Minden geek imádni fogja, tekintve, hogy benne van Takeuchi Riki egy igazán rá jellemző figuraként, Suzuki Ryouhei egy igazi gyilkológépként, a 90-es évekbeli Miike mozikból ismerős pornográf mellékzöngék, meg még egy digitális tank is, ami sajnos igencsak illúzióromboló. Ha mindez pedig nem lenne önmagában eléggé szürreális, akkor az eddigi ismereteim szerint Japánra nem igazán jellemző zenei aláfestés 100%-ban azzá teszi. 2014 legelborultabb filmje, az biztos, viszont a majd 2 óra már egy kicsit fárasztóvá teszi.
Trailer
Shudaika
Utolsó kommentek