A címben szereplő Sweetheart Chocolate egy tíz éve üzemelő édességbolt Shanghaiban, az pedig, hogy miért jött létre, mit keres a főnök, illetőleg mi köze ennek az egésznek a festői szépségű Hokkaidóhoz, szép lassan kiderül egy szomorkás románc kifejtése közben.
Vegyes érzéseim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Egyik részről rengeteg a pozitívum, hiszen az egyik legjobb kortárs japán rendező, Shinohara Tetsuo hozta tető alá, a zenét a szintén zseniális Hisaishi Joe komponálta és (főleg a vidám részeknél) elképesztően jó hangulatot varázsol a sztorihoz. Az is nagyon tetszett, hogy mindezek ellenére ez egy inkább kínai film, amit kicsit talán a néhány évvel ezelőtti The Longest Night in Shanghai-hoz lehetne hasonlítani, bár itt nyelvi problémák egyáltalán nincsenek. A két kultúra és a két világ különbözősége nagyon szépen van bemutatva, ráadásul úgy, hogy mind a kettőnek a szépsége van inkább kiemelve. Tulajdonképpen a kettő közötti kapocs, Lin Chi-ling se volt rossz, bár valahogy továbbra sem tartom túl jó színésznőnek (a nagyon akcentusos japánja viszont aranyos volt). Mindezekkel szemben viszont ott van benne a romantikus drámák összes baja, a klisés fordulatokkal, klisés karakterekkel (igen, van benne valaki, aki már nincs és vannak benne doktorbácsik is) és igazából aki látott már hasonló filmet, az relatíve hamar vágni fogja, hogy mi is lesz a lezárás. Úgy látszik, előbb-utóbb minden japán rendező leforgatja a maga ilyen klisédömpingjét (lásd pl. Hiroki Ryuichi April Bride-ját). Kár érte, eleinte sokkal többet ígért a sztori, mint ami kikeveredett belőle. Ettől függetlenül megéri megnézni annak, aki nincs rosszul ettől a zsánertől, mert a kínai-japán koprodukció, a jellegzetesen balfék férfi főszereplő és persze a csoki köré fonódó filozófia mind-mind érdekessé teszi, még így is.
Utolsó kommentek