Choderlos de Laclos méltán örökbecsű erotikus regénye ezúttal kínai feldolgozásban, jó kis 1930-as évekbeli Shanghai díszletek között (egyébként tulajdonképpen ugyanarról szól, mint a Lan Kwai Fong 2, csak irodalmias keretek között). A jóképű nőcsábász fogadást köt egykori párjával, hogy ha sikeresen elcsábítja a nemrég a színen feltűnt, szépséges, de zárkózott özvegyet, akkor újra egymáséi lesznek. Persze mindez nem megy olyan egyszerűen, hiszen mindenkit mögöttes és önös érdekek vezetnek.
Nem ez az első távol-keleti feldolgozása a regénynek, hiszen a nagyszerű 2003-as The Untold Scandal nemes egyszerűséggel a 18. századi Koreába tette a cselekményt, jóval pikánsabb és többet mutató keretek között. A kínaiak ennyire nem voltak merészek (nem is lehettek a cenzorok miatt), így inkább a minél tökéletesebb látványra (A '30-as évekbeli Shanghai (hányadik filmben is köszön vissza mostanában?) nagyon szép, de annyira csillogóan tiszta, hogy nem igazán hiteles), a szép képi világra (nagyon jó az operatőri munka) és a nagy nevekből álló szereplőgárdára fókuszáltak. A nevek ugyan valóban nagyok, de mindannyian alakítottak már jobban is. Cecilia Cheung csak addig jó, amíg a rideg számító nőszemélyt alakítja, amikor valami érzelmet kellene bemutatni, egyből el is bukik. Zhang Ziyi nagyon le van fojtva a zárkózott özvegy szerepében, míg a koreai Jang Dong-gun nem rossz, de valami rosszarcúbb muki hitelesebb lett volna helyette. Valahol olvastam, hogy úgy sokkal érdekesebb lett volna az egész, ha a két, már korántsem olyan hamvas szépség szerepet cserél. Van benne valami! Egyszer azért így is meg lehet nézni, de aki igazán pikáns változatot szeretne, az a koreait keresse!
Dangerous Liaisons
2012.12.24. 00:35 .YEZy.
Szólj hozzá!
Címkék: 2012 6/10 Kína
A bejegyzés trackback címe:
https://asianmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr834979515
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek