Egy egyszeri ember rajtakapja a feleségét, hogy épp megcsalja valakivel és szinte gondolkodás nélkül megragadja a konyhakést. Nyolc évvel később szabadul, kedvenc angolnája társaságában, aki egyben az egyetlen beszélgetőpartnere. Innen indul a történet.
Ez is egy nagy klasszikus, ami eddig teljesen kimaradt, pedig anno nyerte a díjakat Cannes-től kezdve a Japán Filmakadémiáig szinte mindenhol. Talán azért is idegenkedtem tőle eddig, mert Imamura Shohei rendezte és amit láttam az ő korábbi műveiből, az eléggé emészthetetlen volt. Itt azonban mindennek nyoma sincs, a kicsit fura kiindulópont után szépen haladnak előre az események, ahogy azt a japán drámákban megszoktuk, ráadásul tele van a kor ismert arcaival (Yakusho Koji, Aikawa Sho, Emoto Akira, stb.). Helyenként kifejezetten vicces, helyenként kifejezetten elgondolkodtató, ötletes és szórakoztató film, benne van mindaz, amiért szeretjük a japán mozit. Mégis, valami ütős fordulat, vagy húzósan meglepő történés hiányzik belőle, a csúcspontjának szánt konfliktus pedig börleszkbe fullad, szóval mindezekkel együtt lehetett volna jobb is.
Utolsó kommentek