Egy Kamakurában élő család hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést, ahol a nagyszülők együtt laknak a fiukkal és annak feleségével, illetve időnként beesik a lányuk is a gyerekekkel. Családi problémák egész sorával kell megküzdeniük, amit az is nehezít, hogy jellegzetesen japánosan hallgatnak mindenről.
Az egyszerű emberek egyszerű történeteiből nem is akármilyen karriert építő Naruse Mikio filmje (érdekes egyébként, hogy Naruse mester nem nagyon szokott előkerülni a külföldön is híres japán rendezők között, pedig legalább olyan zseni volt, mint Ozu, vagy Mizoguchi) Kawabata Yasunari regényén alapul (neki köszönhetjük többek között az Izu Dancert is). Jellegzetes 50-es évekbeli dráma, sok-sok akkoriban modern problémának számító dologra fókuszálva. Megjelennek benne a többgenerációs együttélés bajai (mindegyik fél mást gondol róla), a nők megváltozott szerepe (önmagukat egyedül is eltartani képes szereplőkkel), na meg persze a gyermekáldás örök kérdése, hogy a lurkók éppen áldásnak, vagy átoknak számítanak-e. Technikai oldalról mai füllel a vonós aláfestő zenék kicsit túlzásba vannak víve, sokszor olyankor is visít valami hangszer, amikor éppen jobb lenne a csend, viszont a fekete-fehér képek gyönyörűek. Bírtam az öreg családfőt (Yamamura Sou), Hara Setsuko ezúttal is gyönyörű a szenvedő yamato nadeshiko szerepében, de a többiek is jók, hitelesek végig. A problémák némelyike mai is fennállhat még, így nyugodtan nevezhetjük időtlen alkotásnak a filmet, Naruse mester dicséretéhez pedig ennél több nem is kell.
Utolsó kommentek