Valamikor 2024-ben történik valami furcsa esemény, amelynek kapcsán mintegy 10 fő egy hotelben ragad. Szerencsére a felhalmozott készletek sokáig kitartanak, így még 2026-ban is a hotelben van mindenki, kimenni pedig nem lehet.
Kim Yunsoo filmje teljesen olyan, mintha egy színdarabot nézne az ember, hiszen gyakorlatilag egy helyszínen játszódik az egész, van fegyver, amiről tudjuk, hogy el fog sülni és eléggé elborult karakterek vannak összezárva egymás mellé, ebből pedig előre látszik, hogy egymás agyára fognak menni. Lehet, hogy érdekes lenne azt is megtudni, hogy mi van odakint, de erről nem tud meg a néző túl sokat, leszámítva azt, hogy veszélyes. Amit kapunk, az tehát teljesen jó, bár a 130 perc talán túl sok belőle, jó 20-25 perccel feszesebbre rendezve lehet, hogy emlékezetesebbnek hatna, így időnként kicsit lassú és unalmas. A karakterek túl sokan vannak ahhoz, hogy mindenkiről megtudja a lényeget a néző, így inkább csak néhányuk van középpontba helyezve, viszont mivel túlzottan is ki vannak sarkítva a figurák, ezért nem várható életszagú dráma. Vagyis, ez egy érdekes kísérlet, de inkább kísérletként érdekes, mintsem utópiaként, mert nem annyira szórakoztató, mint amennyire akár lehetne is.
Utolsó kommentek