Fiatal lány érkezik a nagymamája egykori házába a tengerparton. Nem sokkal később az esőben találkozik egy gyerekkel, ez pedig igen sok mindent megváltoztat.
Sokan szokták szinte reflexszerűen mondani egy-egy könyvből készült mozifilmes adaptáció kapcsán, hogy "a könyv sokkal jobb volt". Ennél a könyvadaptációnál viszont úgy állíthatom mindezt teljes bizonyossággal, hogy a könyvet nem olvastam. Ezt az amúgy jó, de nagyon 21. századi történetet ugyanis írott formában sokkal befogadhatóbbnak érzem, mintsem élő szereplőkkel megvalósítva és nem elsősorban amiatt, hogy elég durva és nehezen nézhető pillanatokat tartalmaz, hanem sokkal inkább amiatt, hogy minimum eggyel több olyan szereplő van benne, mint kellene ahhoz, hogy ne érződjön túlhúzottnak és szenzációhajhásznak a sztori. Ha a filmből kihagyják a múltat (vagy legalábbis csak a főszereplő múltját mutatják meg) és csak a jelenre fókuszálnak, már abból összejött volna egy jó filmre való történet, azonban a múltba annyi traumát és tragédiát sikerült belecsempészni, amennyi egy egész falunak is sok lenne. Szóval ebben az esetben a kevesebb több lett volna, ráadásul ez a több sincs jól elmesélve, előre lehet tudni és látni a fordulatokat, úgy az első fél óra után kezd a néző figyelme el-elkalandozni a filmről. Fura ez, mert a rendező, Narushima Izuru korábbi produkciói (Fly Daddy Fly, Youkame no semi, Yamamoto Isoroku, Solomon Perjury, Familia) jók voltak.
Utolsó kommentek