Valamikor az 1910-es évek végén járunk, ahol a szegény családok gyermekei szép sorban maradnak ki a suliból, mert a szülők nem tudják fizetni, illetve a fiataloknak is dolgozni kell. A kivétel Oka Heiichiro, akit anyja erőn felül támogat, hogy tanulhasson, de a körülmények nem igazán kedvezőek.
Ez az a film, amit önmagában szerintem senki se tud értékelni, ahhoz, hogy valóban látni lehessen a lényegét, ahhoz nagyon kellenek a háttérismeretek. 2023-ban jártam Kanazawában, ahol a helyi múzeumban egy önkéntessel beszélgetve elég hamar kiderült, hogy ennek a sztorinak az írója, Shimada Seijiro igen nagy valószínűséggel a japán József Attila lehetett. Nagyjából egy korban éltek, nagyjából hasonló problémákkal szembesültek és nagyjából hasonlóan rövid életútjuk is volt. Ez a sztori Shimada leghíresebb műve, amelyet több öngyilkossági kísérletet követően, meg a spanyolnáthát túlélve állított össze végleges változatában, mindezt alig 20 évesen. Ebből következően meg kicsit olyan érzés nézni a filmet, mintha félig afféle Shimada önéletrajz lenne. Nagyon erősen átjön rajta a düh, amit Shimada érzett az akkori merev status quo kapcsán, a totális (vad)kapitalizmus kritika (lásd a sztrájkot), a nők teljes elnyomása (a jóravaló Fuyukót adják-veszik a gazdagok egymás között), a politikai nézetek (oltják egymást rendesen a szélsőjobbos tanárúrral), stb, nagyon látványos az egész ebből a szempontból. Mindezekkel együtt is nehezen nézhető és főleg a közepén kicsit unalomba fullad, de így is nagyon megérte megnézni, mert remekül átjön belőle, hogy hétköznapi emberként a Taisho-korszak sem volt éppen egy leányálom (lásd még Midwinter Camelia). Vagyis, Shimada mester ismeretében minden hibája ellenére 10/10, de mint film, azért messze nem ilyen jó, annak ellenére sem, hogy Yoshimura Kozaburo rendezett még jópár másik híres/ismert filmet.
Utolsó kommentek